Dehter
Dehter
A falu létezéséről az első írásos emlék 1255-ból való. IV. Béla király 1255. augusztus 16-án Vácon kiadott oklevele említi Dehter községet, amely Vadkerttel és Szentlőrinccel határos. A település azonban már jóval korábban létezett, amit a templom melletti ősi temetőben talált kőbalta és az Ólomdomb dűlőben előkerült bronzfejsze is igazol.
A XIII. század végére a kiváltságos falvak egész sora jött létre az országban. Ilyen Dejtár is. Ezek a települések mezővárosi rangra emelkedtek. Élükön a bíró állt, amelyet a jobbágyközség választott. A földesúr hatósága alatt álltak, aki az egyszerűbb peres ügyek elintézését a bíróra ruházta át.
A XIV. századból való az első olyan írásos emlék, amelyből kitűnik, hogy ki a falu földesura. 1397-ben a Losonci család birtokában volt, földesura Losonci István. Ő 1397-ben meghalt. Felesége Vesenyi Orsolya Dejtárt testvérének Vesenyi Lászlónak ajándékozta. A XIV. századból való az első dejtári vezetéknév is. A Hazai Oklevéltár 150. oklevelének egyik aláírója Alexandró de Dehter.
A falu rövid ideig volt a Vesenyi család birtokában. A XV. század elején már Zsigmond király a tulajdonosa, aki pénzügyi adósságai fejében előbb Reychel Péter körmöcbányai kamara grófnak, majd 1436-ban György esztergomi érseknek zálogosította el.
1438-ban az érsek örökadományként megkapta Dehtár mezővárost. Ettől kezdve a jobbágyfelszabadításig az esztergomi érsek birtokában volt.
A mohácsi csata – 1526. augusztus 29. – meghatározta a XVI. századi Magyarország életét. 1541-ben Budát is elfoglalta a török. Ettől az időtől kezdve a portyázó török katonák többször is földúlták a környék falvait. Várdai Pál érsek a Drégelyvár katonáit a környékbeli falvak jobbágyaival egészítette ki.
1551-ben a jobbágylevelek szerint a várvédők között két dejtári jobbágy is megtalálható. Szondi György 1552. július 6-tól 9-ig védte a török ellen Drégelyvárat. A vár eleste után a környék a török csapatok prédájává vált. A század végére, átmeneti időre felszabadult, de a helyzet nem változott, sőt romlott. Addig csak a török, ettől kezdve a császári csapatok is dúltak, fosztogattak a vidéken. Így történhetett meg, hogy a hajdani mezőváros a XVII. század végére puszta Dehterré, Dejtár pusztává vált.
A török kiűzése után az érsek elsődleges feladata a falu újratelepítése volt. 1709-ben már szőlőt telepítettek. A Rákóczi szabadságharcban négy dejtári katonáról is szól a krónika, közülük három gyalogos és egy lovas hajdú. Az 1715-ös összeírás szerint 33 jobbágycsalád lakja. A XVIII. században jelentős változás állt be a gazdasági életben is. Az állattenyésztés mellett a növénytermesztés került előtérbe. A föllendülés a lakosság létszámának emelkedésében is megmutatkozott. Az úrbérrendezés is jelentős lépés volt. Rögzítette a jobbágyterheket, megszüntette az áttekinthetetlen, sokszoros túlkapásokat, növekedett a biztonságérzet. A század végére a falunak 755 lakosa lett.
A XIX. században tovább fejlődött, gyarapodott a falu. Ezt a fejlődést a szabadságharc és a három tűzvész lelassította, ugyanakkor a jobbágyfelszabadítás jelentősen felgyorsította.
Az I. világháború a dejtári néptől is megkövetelte az emberi és anyagi áldozatot is. Az I. világháborút lezáró békeszerződés alapján az Ipoly határfolyó lett. Dejtáron határőrség kapott helyet. Az őrs részére 1920-24 között felépült a laktanya.
A falu életében a harmincas békeévek hozták a legnagyobb fellendülést. A lakosság száma jóval 2000 fölé emelkedett, átmeneti időre megszűnt a falu határközség jellege is.
A II. világháború is sok dejtári áldozatot követelt. Sok családapa és fiú nem tért vissza az orosz frontról. Az oroszok 1944. december 9-én jelentek meg először a faluban. 1945-ben földosztás volt. A prímási birtokot Vadkert, Patak és Dejtár lakói között osztották szét.
1956-ban a forradalmi lelkületű nemzetőrség csatlakozott a szabadságharchoz és rövid ténykedése alatt biztosította a falu rendjét és nyugalmát. A 60-as évek elején az erőszakos szocializálás következtében a földterület szövetkezeti tulajdonba került. Létrejött a termelőszövetkezet, majd a 70-es évekre Vadkert, Patak és Dejtár határából létrehozták a Magyar-Csehszlovák-Barátság Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet. Ezzel egy időben Patak és Dejtár község közös tanácsot hozott létre. A 60-as évektől kezdve állandóan csökkent a falu lakossága, amely napjainkban is tart.
Az 1990. szeptember 30-án lezajlott első szabad választások következményeként föloszlott a termelőszövetkezet, megszűntek a tanácsok. A település életében jelentős változások álltak be. Az ezredfordulóig megépült a gáz, a csatornahálózat, a telefon és kábeltévé. Az úthálózat nagy része korszerű aszfaltburkolatot kapott.
A Millenniumi évre a község központja új arculatot öltött, elkészült az Emlékpark. Az elkövetkezendő években felújították és korszerűsítették a sportöltöző, a művelődési ház, és az óvoda épületét, az iskola termeit, ebédlőjét. 2003–ban átadták a Tájházat a nagyközönség számára.
Napjainkban megindultak a turisztikai fejlesztések. A sportpályára egy szabadtéri színpad került, valamint környezetének rendbetétele, korszerűsítése is folyamatban van.
A falu életét napjainkban az önkormányzat irányítja, amely polgármesterből és 6 képviselőből áll.
A XIII. század végére a kiváltságos falvak egész sora jött létre az országban. Ilyen Dejtár is. Ezek a települések mezővárosi rangra emelkedtek. Élükön a bíró állt, amelyet a jobbágyközség választott. A földesúr hatósága alatt álltak, aki az egyszerűbb peres ügyek elintézését a bíróra ruházta át.
A XIV. századból való az első olyan írásos emlék, amelyből kitűnik, hogy ki a falu földesura. 1397-ben a Losonci család birtokában volt, földesura Losonci István. Ő 1397-ben meghalt. Felesége Vesenyi Orsolya Dejtárt testvérének Vesenyi Lászlónak ajándékozta. A XIV. századból való az első dejtári vezetéknév is. A Hazai Oklevéltár 150. oklevelének egyik aláírója Alexandró de Dehter.
A falu rövid ideig volt a Vesenyi család birtokában. A XV. század elején már Zsigmond király a tulajdonosa, aki pénzügyi adósságai fejében előbb Reychel Péter körmöcbányai kamara grófnak, majd 1436-ban György esztergomi érseknek zálogosította el.
1438-ban az érsek örökadományként megkapta Dehtár mezővárost. Ettől kezdve a jobbágyfelszabadításig az esztergomi érsek birtokában volt.
A mohácsi csata – 1526. augusztus 29. – meghatározta a XVI. századi Magyarország életét. 1541-ben Budát is elfoglalta a török. Ettől az időtől kezdve a portyázó török katonák többször is földúlták a környék falvait. Várdai Pál érsek a Drégelyvár katonáit a környékbeli falvak jobbágyaival egészítette ki.
1551-ben a jobbágylevelek szerint a várvédők között két dejtári jobbágy is megtalálható. Szondi György 1552. július 6-tól 9-ig védte a török ellen Drégelyvárat. A vár eleste után a környék a török csapatok prédájává vált. A század végére, átmeneti időre felszabadult, de a helyzet nem változott, sőt romlott. Addig csak a török, ettől kezdve a császári csapatok is dúltak, fosztogattak a vidéken. Így történhetett meg, hogy a hajdani mezőváros a XVII. század végére puszta Dehterré, Dejtár pusztává vált.
A török kiűzése után az érsek elsődleges feladata a falu újratelepítése volt. 1709-ben már szőlőt telepítettek. A Rákóczi szabadságharcban négy dejtári katonáról is szól a krónika, közülük három gyalogos és egy lovas hajdú. Az 1715-ös összeírás szerint 33 jobbágycsalád lakja. A XVIII. században jelentős változás állt be a gazdasági életben is. Az állattenyésztés mellett a növénytermesztés került előtérbe. A föllendülés a lakosság létszámának emelkedésében is megmutatkozott. Az úrbérrendezés is jelentős lépés volt. Rögzítette a jobbágyterheket, megszüntette az áttekinthetetlen, sokszoros túlkapásokat, növekedett a biztonságérzet. A század végére a falunak 755 lakosa lett.
A XIX. században tovább fejlődött, gyarapodott a falu. Ezt a fejlődést a szabadságharc és a három tűzvész lelassította, ugyanakkor a jobbágyfelszabadítás jelentősen felgyorsította.
Az I. világháború a dejtári néptől is megkövetelte az emberi és anyagi áldozatot is. Az I. világháborút lezáró békeszerződés alapján az Ipoly határfolyó lett. Dejtáron határőrség kapott helyet. Az őrs részére 1920-24 között felépült a laktanya.
A falu életében a harmincas békeévek hozták a legnagyobb fellendülést. A lakosság száma jóval 2000 fölé emelkedett, átmeneti időre megszűnt a falu határközség jellege is.
A II. világháború is sok dejtári áldozatot követelt. Sok családapa és fiú nem tért vissza az orosz frontról. Az oroszok 1944. december 9-én jelentek meg először a faluban. 1945-ben földosztás volt. A prímási birtokot Vadkert, Patak és Dejtár lakói között osztották szét.
1956-ban a forradalmi lelkületű nemzetőrség csatlakozott a szabadságharchoz és rövid ténykedése alatt biztosította a falu rendjét és nyugalmát. A 60-as évek elején az erőszakos szocializálás következtében a földterület szövetkezeti tulajdonba került. Létrejött a termelőszövetkezet, majd a 70-es évekre Vadkert, Patak és Dejtár határából létrehozták a Magyar-Csehszlovák-Barátság Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet. Ezzel egy időben Patak és Dejtár község közös tanácsot hozott létre. A 60-as évektől kezdve állandóan csökkent a falu lakossága, amely napjainkban is tart.
Az 1990. szeptember 30-án lezajlott első szabad választások következményeként föloszlott a termelőszövetkezet, megszűntek a tanácsok. A település életében jelentős változások álltak be. Az ezredfordulóig megépült a gáz, a csatornahálózat, a telefon és kábeltévé. Az úthálózat nagy része korszerű aszfaltburkolatot kapott.
A Millenniumi évre a község központja új arculatot öltött, elkészült az Emlékpark. Az elkövetkezendő években felújították és korszerűsítették a sportöltöző, a művelődési ház, és az óvoda épületét, az iskola termeit, ebédlőjét. 2003–ban átadták a Tájházat a nagyközönség számára.
Napjainkban megindultak a turisztikai fejlesztések. A sportpályára egy szabadtéri színpad került, valamint környezetének rendbetétele, korszerűsítése is folyamatban van.
A falu életét napjainkban az önkormányzat irányítja, amely polgármesterből és 6 képviselőből áll.
